A házban nincs vakolat, és olyan sötét van, hogy csak araszolva jutsz el az udvarig. Ez a földszint három, suttogod magad elé, ahogy erőtlenül nyomogatod a csengőt. Az ajtó szinte azonnal kinyílik, és egy fiatal, rémisztően kövér nő áll előtted.
– Maga venné ki a lakást? – néz rád kissé félszegen. – Jöjjön be, azt nézzen körül! A férjem mingyá’ itt lesz.
Az első, amit meglátsz, egy csótány, ahogy utat tör magának néhány konzervdoboz között. A lakás egy kicsi szoba és egy mosókonyha.
– Vécé a folyosó végén! – kiáltja mögötted egy öblös férfihang. – Rácz Béla vagyok, enyém a lakás – mondja, és széttárja a karját. A legbarnább bőrű cigányember, akit valaha láttál. Havi tizennyolc, plusz rezsi. – Anyjuk, mennyi is a foglaló?
A nő végigmér, majd rád mosolyog.
– Két hónapot kéne letenni előre. Most kéne. A bútorok a pincében vannak. A szekrényt majd segít fölhozni a férjem!
Miközben cipekedsz, azon töröd a fejed, hogyan rendezd be életed első lakását. Aztán átadod a pénzt, ők pedig hazamennek – a szomszéd lakásba. Helyretologatsz mindent, végigdőlsz a dohos ágyon, majd elmosolyodsz, és az Otthonra gondolsz. Eddig minden nagyon izgalmas.
Vidáman kilépsz az ajtón, és elindulsz a körút felé egy éjjel-nappaliba. Mikor megpróbálsz átbotorkálni az udvaron, egy ázsiai férfiba ütközöl. Mielőtt bármit mondanál, köszön, és beszélni kezd:
– Maga új lakó? Béla mondta, itt laksz, és azt is mondta, nincs munka. Akarsz nálam dolgozni? Ha te akarsz, gyere be
második emelet tizennégybe most, ha nem jó, holnap reggel, és megbeszéljük!
Ha akarsz beszélni Huanggal, kattints a 9-re!
Ha nem szeretnél neki dolgozni, kattints a 45-re!
Utolsó kommentek