A lakás ajtajára egy cetli van ragasztva „amint tud kérésen föl” felirattal. Megismered a tulaj írását, átmész hozzá. Fogalmad sincs, mi ilyen sürgős, majdnem minden nap összefutsz vele a lépcsőházban. A fejét ingatva, zavartan nyit ajtót. Köszönsz, majd megkérdezed, mi a probléma.

– Hát ez, fiatalember! – mondja, és piszkos körmével a falinaptáron matat. – Tegnap kellett volna fizetnie – mondja –, ma meg már ma van.

Mentegetőzöl, hogy te vagy a hibás, elfelejtetted, de akár most oda tudnád adni a pénzt. ígérgeted, hogy többet ilyen nem fordul elő, különben is, egy nap nem a világ. Azt mondja, megért téged, és borzasztóan sajnál, de ő előre szólt, és nem tud mit tenni, mert a lakást már kiadta másnak.

Néhány másodpercbe telik, mire újból levegőt kapsz, igyekszel tisztázni a helyzetet. Dühös vagy, de könyörgőre fogod, a tulaj azonban hajthatatlan.

– Holnap kéne elhagynia a lakást. Sajnálom. Meg ott volt az a pohár is.

A poharat az első héten törted el, még aznap ki is fizetted, 180 forintot perkáltál neki. Nincs mit tenned, tehetetlenül visszavonulsz immár csak átmenetinek nevezhető szobádba. Kattints a 303-ra!