Edit távozását egyöntetű megkönnyebbülés kíséri. Az elkövetkező másfél hétben be sem teszi a lábát a csarnokba, kollégáid pedig határozott rosszindulattal figyelik a munkapadnál folytatott ügyetlenkedésedet. Az első, kissé suta talp, ami vízhólyagos kezeid alól kikerül, rövid időn belül eltűnik, s csak másnap, a faliújságra felszögezve látod viszont. Legalább hatan állják körül, csendesen nevetgélnek. Elvörösödsz, és a falhoz lapulva kúszol el mögöttük. Mikor a folyosó sarkára érsz, egyikük utánad szól:

– Né’ má’, eddig barna vót, most meg olyan, mint a poroltó! Dühösen hátrafordulsz. A délutános műszak áll előtted.

Edittől tudod, hogy két kivétellel bányászok voltak. Egy cigány is akad közöttük, ő röhög a legjobban. Nem tudod, mit tegyél; ha ezt csak tréfának szánták, felesleges lenne nekik rontanod.

Ha legyintve erre az egészre otthagyod őket, kattints a 199-re!

Ha inkább szembefordulsz velük, kattints a 173-ra!